„Az Elektromos csapatával magyar bajnokságot nyert 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben, majd játékos-pályafutása befejezése után is aktív tagja maradt a kézilabdás családnak: edzőként, terem- és ...
Matolcsy György 12 évig, 2013. március 4 óta töltötte be a jegybankelnöki posztot. Az ő értékelése nem könnyű. Hiszen hogyan lehet értékelni valakit, aki ugyan rendkívül elégedett a saját ...
Életének 73. évében elhunyt Dr. Mohai György közgazdász, címzetes egyetemi docens, a Budapesti Értéktőzsde volt vezérigazgatója. Dr. Mohai György a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ...
73 éves korában elhunyt dr. Mohai György közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde korábbi vezérigazgatója, aki meghatározó szereplője volt a hazai pénzügyi és befektetési világnak. Pályafutása során több ...
Jánosi György évtizedeket töltött a politika élvonalában, ifjúsági miniszterként is szolgált, tavaly érkezett megrendítő hír az összeomlásáról /Fotó: Ringier Pokolból a mennybe: kis híján tragédia, ...
Matolcsy György 2010-ben a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztereként lépett a hazai gazdaságpolitika színpadára, majd onnan 2013-ban a Magyar Nemzeti Bank élére került. Ez a közel 15 éves ...
évfordulója alkalmából, fél ötkor. Kékesi Attila és Havas Miklós filmje. Cziffra meseszerű, fordulatokkal teli életét mutatja be a film, hogy hogyan lett az 1950-es évek füstös pesti lokáljainak ...
Gattyán Lili nemcsak milliárdos üzletember édesapja nevét viszi tovább, hanem saját karrierjét is sikeresen építi. A fiatal tehetség modellként kezdte pályafutását, emellett pedig színésznőként is ...
Nógrádi György szerint Trump beiktatása óta alapvetően változott meg az Ukrajnához való amerikai viszonyulás. Négy életmentő műtéten esett át azóta.
Az elmúlt tizenkét év jegybanki kihívásait, eredményeit és sikereit összegző könyv bemutatója kapcsán rendezett bensőséges ünnepségen búcsúzott Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösségétől ...
Matolcsy György a kormány és a jegybank közötti szövetség megszakadásáról beszélt, miközben arra figyelmeztetett, hogy reformok nélkül nem várható fordulat a gazdaságban. Az elmúlt 2-3 évben szerinte ...
Soros György 89,5 millió dollárt, megközelítőleg 34,5 milliárd forintot költött el arra 2016 és 2023 között, hogy magyarországi szervezeteket támogasson. A sorsdöntő, 2022-es országgyűlési választás ...